Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Horváth Piroska : Hűség

2012.06.02

 

h.kutyaval.jpg

 

 

Kartonpapírágyon, elnyűtt pokróc alatt,
Már álmodni sem mer, szíve fáj - meghasadt.
Kopott, ócska rongyok melengetik testét,
Rég nem látott álmot - nem várja az estét.

Aluljáró hideg, bűzös világában,
Nem hisz már az álmok nyíló virágában.
Megosztja csöpp lénnyel - rideg valóságot,
Emberek közt átélt gonosz gyarlóságot.

Város szélén lelte ágrólszakadt társát,
Loncsos volt, és ázott - felvette az árvát.
Óvta és vigyázta teste melegével,
Megvédte, ha kellett, minden erejével.

Apró kis szőrgombóc, úgy sírt egymagában,
Magához ölelte - nem él majd magányban.
Meleg-barna szemű, zsemleszínű jószág,
Három éve már, hogy útjuk együtt róják.

Vad zivatar tombolt, mindig együtt áztak,
Csontot rágó fagyban összebújva fáztak.
Nyári forróságban üde lombok között,
Bárányfelhőt lesték - rideg világ fölött.

Jó volna repülni habos fodrok hátán,
Nem törődni rosszal, elnyúlni ott kábán!
Forró fürdő után, illatos ruhában -
Nem nyakig merülni ragadós kukában.

Így merengett némán szelíd társa mellett -
Milyen szutykos szegény, ragacsos és vedlett.
Megfürdetné őt is, kikefélné szőrét -
Nagyot nyel, kortyolgat - rossz tablettás lőrét.

Három szikkadt kifli - vasárnapi ebéd,
Ő, jó gazdi lévén - odaadja felét.
Falatoznak némán, aztán összebújnak,
Kartonpapírágyon röpke órák múlnak.

Olvadozó világ - szíve görcsbe rándul,
Minden gondolata keservesen fájdul!
Mi lesz barátjával, ki viseli gondját,
Ki ad neki enni, ki oltja a szomját?

II.

Test a tepsi mélyén - idegenek jöttek.
Elvitték Őt tőle - otthonukba törtek!
Sintér megragadta - tűrte bátran, csendben,
Gazdája sem mozdul - nem hagyhatja cserben.

Ketrecek közt némán - nem vonyít, nem tombol,
Bárányfelhők fodros varázsára gondol.
Érzi még a szagát! - Nincs itt, nem szereti?
Ott egy tányér étel - nem ő adta neki.

Hiánya fájdalmas - nincs már életösztön,
Bűzös, csípős szagok, beton, rácsos börtön.
Menhely rácsa között kopott ajtót leste,
Elnyúlik ott némán - elgyengült a teste.

Eltűnt a jó illat - nem érez már semmit,
Tudja, nem jöhet már - nem is vár már senkit.
Lehunyja a szemét, angyalszárnnyal reppen,
Gazdijához siet - fenn a fellegekkel.

Egy hajléktalan és társa emlékére