Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ráma

2011.03.03

 

default3.jpeg

  

 

Sötét, csillagos éjszaka,
a széllel száll vágyam szava.
Hozzád már csak álmom vezet,
nem valóság, a képzelet.
Fantáziám csapongva száll,
az  ajtódban némán megáll.
Dolgozol, s én nézlek téged,
mit takarhat  merengésed?
Majd ledőlsz, becsukod szemed,
álomképed  milyen lehet?
Belőlem mi maradt mára,
talán egy ásító ráma?
S képem, mi ott volt, színesen,
elmosta az ősz, hűvösen.
Pillád mögé  nem láthatok,
 hisz esendő ember vagyok.